7-10 éves kor sajátosságai
Az iskolás korral a gyerekek mozgásterülete jelentősen bővül, 6-7 éves korig a felnőttek között érezte magát jobban, ezután kezd elfordulni a felnőttektől. A nyolc év körüli gyermek beszédkészsége, érdeklődése révén már képes arra, hogy tartós intim kapcsolatot létesítsen vele egy korú társaival. Kezdetét veszi a baráti kötődés és a közösségi összetartozás, az első osztályosok csoportosulásának szerkezete még ugyanolyan szinten áll, mint a kisebb, óvodás gyerekeké.
A második iskolai évben egyes gyerekek vezetőként lépnek fel, és kialakul bizonyos rangsor közöttük, a csoportosulással egy időben kezd kialakulni a gyermek öntudata is. Az alkati és környezeti tényezők hatására ebben az időszakban kezdenek különválni az érdeklődési körök.
A mozgásigény a fiúknál különösen nagy, melyet különböző ügyesség- és erőpróbákon igyekeznek levezetni. A lányoknál inkább az ügyességi játékok dominálnak.
Ebben a korban a sporttevékenység mellett az aktív alkotójátékok a jellemzők, melyeket szabályokhoz kötnek.
Tudod, mit rajzolnak ebben az életkorban gyermekeid?
Az ábrázolás módjuk ebben a korszakban több szempontú, a rajzokon kiemelt, felnagyított részleteket, eseményláncokat lehet látni. Ezek a rajzok általában két dimenziósak, melyeket 9 éves kortól kezdve egyre inkább hasonlítani akar arra amit a valóságban lát, és úgy ahogy látja.
A rajzok mindinkább kilépnek a síkból, és ábrázolni próbálja a teret, mélységgel és szélességgel.
Hamarosan eljön az az időszak, amikor az erőt, az ügyességet, sokszor vakmerősséget mérik össze egymás között, ebben az időszakban, amennyiben nem biztosítják a megfelelő környezetet (pl. egy felügyelet alatti kerti játszóteret), akkor megkeresik az erre alkalmas helyeket, amelyek sokszor valós veszélyekkel járnak. Tapasztalatok szerint a kerti játékokon kevesebb baleset történik, mint a "veszélytelen utcai eszközökön".
Hogyan játszik a gyermeked 1-3 éves kora között?
Ebben a csodálatos időszakban egész sor tárgyi cselekvés rögzül.
Cselekvése egy részét csak felnőttek segítségével, másik részét
már önállóan tudja végezni. Az első év...
tovább >>
Kíváncsi korszak, ismerkednek környezetükkel, többségük halló- és
látótávolságon belül akar maradni, a kerti játék használata óriási
kihívás számukra. Mozgásigényük hatalmas,...
tovább >>